Kreatív tábor

2023. 06. 19-23 között iskolánk tanulói Kreatív Erzsébet táborban vettek részt. Az utolsó napunk záró eseménye az I. Györffy Rummikub kupa verseny volt, mely a játékot megismerő ill. megkedvelő 23 gyermek részvételével zajlott. Izgalmakkal, reményekkel teli kétfordulós versenyben születtek meg az eredmények. A versenylapot a gyerekek vezették, s a homok órát is rendszeresen használták. A győztesek éremmel gazdagodtak, ami mellé egy kis csoki is járt. Természetesen a vesztesek is kaptak csokit, én pedig egy-egy kitűzővel jutalmaztam őket. A jelszó: “vesztesek nélkül nincs győztes”. Egy-egy tollat kapott emlékbe minden versenyző. Kellemes emlékkel és élményekkel gazdagodtak a
gyerekek és a Rummikub csoport tagjai is. Köszönet minden versenyzőnek és szervezőnek.

Antalócziné Balog Ágnes

MEDVE MATEK VERSENY

1999-ben Debrecenből indult a Medve Matematika Verseny. Akkor keletkezett a M.E.D.V.E. mozaikszó, ami a “Matek”, “Erdei”, “Debreceni”, “VEtélkedő” szavakból alakult ki. Azóta a Medve Matek már országos, de a név a régi.
A 21. században a munka világában is egyre hangsúlyosabbá válik a problémamegoldás és a logikus gondolkodás képessége. Minden diákban el kell ezt ültetni, a Medve Mateknál ezért dolgoznak! A mozgás és a közös gondolkodás együttes élményét nyújtják, melyet számos rangos díjjal jutalmaznak.
A Györffy Tehetségpont szervezésében ebben a tanévben a Györffy István Katolikus Általános Iskola és Szent Erzsébet Óvoda is benevezett a versenyre 10 csapattal.
A helyi, okostelefonos versenyzést választottuk. 2023. május 24-én 30 tanuló gyülekezett szüleikkel, pedagógusokkal együtt a Lombkorona sétánynál. A verseny során matematikai, logikai feladatokat kellett megoldani, és mindezek után az okostelefon segítségével megkeresni a következő állomást, ahol újabb feladat várt a 3 fős csapatokra.
Minden résztvevőnek gratulálunk!

Antalócziné Balog Ágnes
Tehetségpont vezetője

RUMMIKUB

A Györffy Tehetségpont szervezésében a Déryné Kulturális, Turisztikai, Sport Központ és Könyvtárában működő RUMMIKUB csoport tagjai a Györffy István Katolikus Általános Iskola és Szent Erzsébet Óvoda tanulóinak az elmúlt időszakban rendszeresen foglalkozást tartanak.
A gyerekek nagy lázban égnek mindig, vajon lesz-e rummikub? Jönnek -e hozzánk játszani?
Örömünkre megérkeztek és két teremben sikerült a tanulás, ill. a gyakorlás a megnövekedett érdeklődés miatt. A gyerekek egyre jobban kedvelik és egyre ügyesebb logikai műveletek végeznek. Az idő, mint mindig most is gyorsan elrepült, de lesz folytatás.

Antalócziné Balog Ágnes
Györffy Tehetségpont vezetője

RUMMIKUB

A Györffy Tehetségpont szervezésében a Déryné Kulturális, Turisztikai, Sport Központ és Könyvtárban működő RUMMIKUB csoport tagjai a Györffy István Katolikus Általános Iskola   és Szent Erzsébet Óvoda tanulóinak foglalkozást tartottak. A nagyon jó hangulatú délután során a csoport tagjai a játék rejtelmeivel ismertették meg a diákokat.

Nagyon köszönjük, hogy eljöttek hozzánk, és várjuk továbbra is sok szeretettel a csoport tagjait.

Antalócziné Balog Ágnes Györffy Tehetségpont vezetője

Ügyes kezek kiállítás

A Györffy napok keretében iskolánk tanulóinak munkáiból kiállítás került megrendezésre az egyik tanteremben.

A kiállításon látható alkotásokat Technika és tervezés órákon, Kézműves foglalkozásokon készítették a diákok. A 6. b osztályból négy lány szívesen horgol szabad idejében. Ezeket az aranyos figurákat is megcsodálhattuk.

Antalócziné Balog Ágnes

szakkörvezető

Györffy Tehetségpont

A Györffy István Katolikus Általános Iskola és Szent Erzsébet Óvoda mindig is elkötelezett híve volt a tehetséggondozásnak.

Az elkövetkező években még nagyobb hangsúlyt szeretnénk fordítani a tehetségek felismerésére, gondozására, fejlesztésére.

Ennek az elhatározásnak megfelelően 2022. november elején Györffy Tehetségpont  néven iskolánk regisztrált a Magyar Tehetséghálózathoz.

Antalócziné Balog Ágnes
Györffy Tehetségpont vezetője