Iskolánk hetedik évfolyamos tanulói április 22-25-ig egy négynapos horvátországi utazáson
vettek részt a Határtalanul pályázat keretében. (HAT-KP-1-2023/1-000509)
Kirándulásunk során megismerkedtünk Horvátország magyarlakta területének
történelmével, illetve megcsodáltuk az Adriai-tenger szépségét.
Az első napon Csáktornyára látogattunk, ahol tettünk egy sétát a Zrínyi várnál,
megkoszorúztuk Zrínyi Miklós szobrát, elsétáltunk Szent Jeromos szentünk szobrához, és a
turulmadaras központi emlékoszlophoz. Délután városnézésen vettünk részt Varasdon,
felkerestük az Erdődyek várkastélyát, és a barokk belvárost.
Másnap reggel egy hajóútra mentünk a Kvarner-öbölben. Utunk során kilátás nyílt a Krk-
sziget hídjára, Kraljevica városára, a Zrínyi-Frangepán kastélyra, és az Omisalj-öbölre. A nap
további részében megismerkedtünk Fiume történelmi belvárosával, megtekintettük a Tersattoi
Mária búcsújáró templomot, ellátogattunk a kikötőbe, és az egykori Kossuth Korzóra.
Megtekintettük az Óratornyot, a Kormányzói Palotát, a Magyar Királyi Tengerészeti Hatóság
épületét, az Adria-palotát. Felkerestük a magyar feliratú kikötői bójákat, és a Baross
emléktáblát. Délután Abbázia villanegyedét csodáltuk meg, melyekhez sokszor nemesi
származású magyar családok története fűződik. Végigjártuk a sziklába vájt sétány itteni
részét, felkerestük a Hotel Palace Bellevue-t, amely Markusovszky Lajos 1848-49-es tábori
főorvos lakhelye volt.
A harmadik napot Zágrábban töltöttük, a Liszt Ferenc Intézetben előadást hallgattunk meg a
horvátországi magyarok kulturális életéről, illetve megismertük a város történelmi értékeit.
Meglátogattuk a Káptalandombon emelt székesegyházat, majd átsétáltunk a Felsővárosba
Jellasics lovas szobrához, később az öreg kapun át a Szent Márk térre. Itt található a horvát
Szábor, vagyis az országgyűlés, mely a szent Márk templomra néz, melyen Horvátország és
Zágráb címerét Zsolnai cserépből rakták ki.
Az utolsó napon ellátogattunk Pélmonostoron egy helyi szőlősgazda pincészetébe, ahol a
szőlő feldolgozásának folyamatát ismertük meg, illetve családi fényképei révén betekintést
nyertünk a magyar történelem sorsfordító eseményeibe. A nap további részében Eszéken, a
Horvátországi Magyar Oktatási Központban vendégeskedtünk, ahol megismerkedtünk a
horvátországi magyarok oktatási és kulturális lehetőségeivel, illetve tanulóink beszélgethettek
itt tanuló magyar gyerekekkel. Délután felfedeztük a Kopácsi-Rét Nemzeti Park természeti
értékeit, megtekintettük a kiállítást a látogatóközpontban, majd tettünk egy sétát fapallókon a
mocsaras terület felett. Utunk végén a várdaróci tájházban megismertük a baranyai magyarság
hagyományait.
Élményekkel gazdagon tértünk haza, feledhetetlen emlékekkel!
Köszönjük Ábrahám Andrea és Nagyné Medgyesi Anikó szülők segítő munkáját.
Kovácsné Kun Eszter és Birizló Csaba osztályfőnökök